Biogalos „múltam”

(Kenyeres Ilona írása)

13457639 10204745021025374 469146358 n-300x1881A Nagyerdővel kapcsolatos emlékeim sorából semmiképpen sem hagyhatom ki azt az egy csodálatos évet, amelyet az akkori Biogal Gyógyszergyárban töltöttem - amikor még nem tudtam, mi leszek, ha nagy leszek. ..

Igaz, hogy egy szép kerek erdő közepén nem éppen egy gyógyszergyár képe villan fel elsőnek a meséskönyveket lapozgató gyerekeknek – no és valljuk be őszintén, nekünk sem. Na de ha már annak idején úgy döntöttek az ítészek, hogy egy ilyen vegyi üzemet pont erre a részre, a Nagyerdő szívébe, a klinikák szomszédságába telepítenek – feláldozva ezzel jó néhány szép és értékes fát, valamint az erdő csendjét, és tiszta levegőjét - akkor a városvédők és a természetszeretők szava sajnos nem sokat ér.

Na de tegyük félre a morgolódást, már csak azért is, mivel a tényeken azzal úgysem lehet változtatni, és emlékezzünk… A hatvanas évek vége felé jó sorsom a Biogalba vezetett, méghozzá azon belül is a kereskedelmi főosztály szigorú főnökének előszobájába, ahol titkárnőként igen komoly feladatokat kellett ellátnom. Történetesen: viráglocsolás, levelek iktatása, telefon felkapása – amennyiben éppen csörög -, valamint – szigorúan magánszorgalomból - az anyag- és a kereskedelmi osztály dolgozóinak meglátogatása. Ez utóbbi a főnök távollétében zajlott.

Nagyon megszerettem a biogalos társaságot, köztük is leginkább Minya Bandit – az anyagosztály vezetőjét, no és Piskolti Katit, akivel reggelente a klinikától hol gyalog, hol villamossal igyekeztünk a Pallagi úti bázisra. Akkoriban ugyanis még azon az úton is járt villamos. Nyáron általában gyalogoltunk, télen azonban inkább megvártuk a „tuját”, mivel akkoriban még igen kemény, hideg telek voltak, s bizony a csípős hideg és a lefagyott út nem kedvezett sem nekünk, sem pedig a csizmánk sarkának. Nemegyszer én mentettem meg Katit az eséstől – ő ugyanis tűsarkú csizmában egyensúlyozott a korcsolyapályává fagyott erdei úton.

Nyáron viszont csodálatos volt ez az út. Reggelente gyalog bandukoltunk a munkába, visszafelé viszont – fürdőruhával a táskánkban – már villamossal „száguldottunk” kedvenc helyünkre: a strandra, ahonnan záróra után egyenes út vezetett a Pálma cukrászdába, vagy a Vigadóba. Életem egyik legszebb időszaka volt az az egy év, amit a Biogalban töltöttem – a régi kollégákkal pedig, közel fél évszázad elteltével, a mai napig is tartom a kapcsolatot.

Forrás: Biogalos „múltam"

Közérdekű felhívása, bejelentése, esetleg ötletei vannak a debreceni Nagyerdővel kapcsolatban? Keressen minket! Kapcsolatfelvétel