Megtartottuk a könyvbemutatót

21151735 1961772244097078 6727624662943497784 n2017.08.30.-án tartottuk, az egyesületünk saját kiadásában megjelentett könyvének, a tartalmi anyag kiállításával egybekötött könyvbemutatóját.

Gazdag és színes programmal vártuk a meghívottakat. Az első helyezést elért gyerekek művei felolvasásra kerültek. Az általános iskola alsó tagozatának vers kategória győztese Sándor Nóra nyitotta ezt a blokkot. Folytatta a felolvasást Demeter Julcsi, aki szintén kategória győztesként olvashatott a novellájából részletet. Felső tagozaton, novella első helyezettje és közönség díjasa, Tóth Anna Gabriella is felolvasta remek írását. Szerzőként, mindhármójuk munkája az első helyen végzett, amit szépen, el is tudtak mondani.

Összesen kilenc első helyezettünk volt, akik írásait Petneházy Emese és Petneházy Dorottya olvasott fel, remek előadásban. A két kislány, összesen hat írást olvasott fel, amit külön köszönünk nekik! A zongoránál Teremi Dárius, a hegedűnél Nádházi Márk nyújtott kiváló teljesítményt. Ősbemutatója volt, Mészáros Mihály szerzeményének, a Rondónak, amit Kaszás Bernadett (fuvola) Husz Péter (fagott) és Sós Péter (xilorimba) adott elő. Balett szólót táncolt a Rondóra, Szilágyi Zsófi, Sárközy-díjas aranyminősítésű, balett táncos.

Kiállítási programunkat Veres Hajni nyitotta meg, aki beszélt a könyvünk fotós és grafikai előkészítéséről is, hiszen az Ő keze munkáját dicséri tördelőszerkesztőként a könyv. A programunkat Hajdan Vali művésznő három remek produkciója színesítette. Minden fellépő előadó fiatal, nagyon ügyes volt, amit ezúton is szeretnénk megköszönni nekik!
Fotó: Májinka András

21192660 1961772844097018 7390947292421749021 n

21151291 1961772637430372 8855082830970517386 n

21192096 1961772504097052 5025631315578429110 n

21231335 1961772727430363 5969222050197888743 n

Közérdekű felhívása, bejelentése, esetleg ötletei vannak a debreceni Nagyerdővel kapcsolatban? Keressen minket! Kapcsolatfelvétel