őrségi kirándulás 2021.08.05. - 08.08

Őrségi barangolásunk 4 napja

2021.08.05. - 08.08. között természetjáró csoportunk az Őrségben barangolt. Igyekeztünk ebből a varázslatos tájegységből a lehető legtöbb helyet bejárni, ami csak belefért a négy napba. Kámban a Jeli Arborétumban kezdtünk, kiváló szakvezetés mellett jártuk be az arborétum legjellemzőbb helyeit. Utunkat Szombathelyen folytattuk, szintén remek idegenvezetés keretén belül néztük végig a belváros nevezetességeit. Őriszentpéter és Bajánsenye adott otthont a csoportnak 3 éjszakára. Második napunk a túrázásról szólt, valamint az Őrségi Nemzeti Park bejárása volt fókuszban. Láthattuk az Őriszentpéteren található Árpád kori Templomot és középkori téglaégetőt, az Őrségi Népi Műemlékegyüttes értékes látnivalóit, valamint a bölényrezervátumot. Interaktív bemutatón szerezhettünk értékes információkat a tökmagolajütésről a Batha Portán. Harmadik napunkat úgy jellemeztem: "Vallási és kulturális délelőtt az Őrségben", melynek keretein belül felkerestük a Veleméri Fénytemplomot, Szentgyörgyvölgyben a Református templomot, valamint Rátóti Zoltán színművész által alapított Fatemplomot Magyarföldön. Szerencsénk volt személyesen találkozni Művész úrral, aki pár perces előadást is tartott a csoportnak a templomról és játszott a faorgonán. Felkerestük a Magyarszombatfán található Fazekasházat, majd visszautunkon Őriszentpéteren a Vadászati Kiállítás tulajdonosa Gömbös Mátyás tartott szakvezetést a csoportnak. Zárónapunkon (vasárnap) gyakorlott túravezetők segítségével túráztunk Ispánkra, ahol őrségi kerek perecet készíthettünk és fogyasztottunk, valamint megkóstolhattuk az Őrség híres kézműves csokiját. Tartalmas, programhelyszínekben bővelkedő 4 napot tölthettünk el az Őrségben. Köszönöm szépen az aktív részvételeteket, M.Ibolya ❤ 🙂
Fotók: Márián Katalin természetfotós csoporttagunk

Több kép: https://www.facebook.com/media/set/?vanity=debreceninagyerdoert&set=a.3012336802373945

Közérdekű felhívása, bejelentése, esetleg ötletei vannak a debreceni Nagyerdővel kapcsolatban? Keressen minket! Kapcsolatfelvétel