kép1 masolat

2022. június 25-én szombaton ellátogatott természetjáró csoportunk Martonvásárra és Velencei-tóhoz. Martonvásáron megtekintettük a Brunszvik-kastély csodálatos parkját, az Agroverzum Tudományos Élményközpontot és a Beethoven Emlékmúzeumot, melyek interaktív részeik miatt nagyon tetszettek a gyerekeknek is. Az Óvodamúzeumban bepillantást nyerhettünk a hazai kisdedóvás történetébe, illetve a Brunszvik család tagjainak képzőművészeti alkotásait és használati tárgyait is megnézhettük, a zongorát is kipróbálhattuk. A finom ebédet a Macska Fogadóban fogyasztottunk el, majd a Velencei-tóhoz vezetett utunk. Aki akart, csobbanhatott a tóban, mi inkább a tóparti sétát választottuk. Hazafelé útba ejtettük a Gárdonyi Géza Emlékházat, mely bemutatja az író életének legfőbb állomásait és irodalmi munkásságának kiemelkedő értékeit, illetve a Gárdonyi Rönkvárat, az egri vár rönkből készült másolatát. Élményekkel teli, tartalmas napunk volt. Köszönjük szépen a részvételeteket és a beküldött beszámolókat és fotókat! ❤ 🙂
Fotók: Kovácsné Kozma Csilla, Schwarzkopf Margaréta, Kincses Magdolna, Széles Sándorné, Tündikné Gömöri Judit 

KÉPEK:

madarak fák

 Ma a Verskertben jártunk! Köszönöm szépen a Művésztér Egyesület vezetőjének Szabó Krisztinának a meghívását, valamint mindnyájatok lelkes és aktív részvételét! Külön öröm volt számomra, hogy Homovics Panna - 15-19 éves korcsoport, próza kategória V. helyezettje - el tudott jönni programunkra és saját írásának részletét kihelyezte a "Hegyek hátán, völgyek ölén" című könyvünkből. Minden díjazott diák - összesen 52 - vers és próza illetve meserészlete olvasható mától a Verskertben.

Képek

web banner04

Szlovénia kincseinek felfedezésére indultunk 2022. május 12-15. között, 4 napon át. Célállomásaink: Ljubljana- Bledi-tó - Bohinji-tó - Vintgar szurdok - Vogel - Predjamai várkastély - Postojnai cseppkőbarlang. Fantasztikus 4 napot töltöttünk a SZLOVÉN TERMÉSZETBEN, a fent felsorolt helyeken. Nagyon hamar eltelt a négy nap, hiszen remek társasággal, jó hangulatban, csodás helyszínek felkeresésével telt el. Köszönjük szépen a részvételeteket és a beküldött felvételeket

Képek:

 

 web banner 2

Áprilisi hónapunkat a Börzsönyben zártuk a hónap utolsó napján. Csodás helyeken jártunk, Kemencéről indultunk kisvasúttal a Fekete-völgyig. Két helyi, tapasztalt túravezető és egy fő kísérő segítségével bejártuk a Börzsöny legszebb bérceinek egy részét. Igazi túrás nap volt, a kiírt szintemelkedéseket (400-500 m) a csapat minden tagja teljesítette, melyre bátran büszkék lehetünk. Ide még visszajövünk! 🙂 Köszönjük szépen a részvételeteket, nagyon ügyes volt mindenki, a szakvezetőktől pedig olyan sok hasznos információt hallottunk, hogy több nap volt szükséges az élmények és hallottak feldolgozásához! ❤ Fotók: Márián Katalin, Vixathepné Ari Pálma, DNE.

képek