Ahogy elnézem, manapság már olyan sok eseményt tartanak számon világszerte és kis hazánkban egyaránt, mint valaminek a „napját", hogy alig lehet nyomon követni. Valamikor régen majdhogynem csak a Nőnap számított igazán jelentősnek, aztán jó pár éve begyűrűzött a tengerentúlról hozzánk is a szerelmesek napjának kikiáltott Valentin – azaz Bálint – nap, de említhetjük az ugyancsak újdonságnak – és eléggé tréfásnak – számító Apák napját is.
Az azonban örömmel tölt el, hogy a sok-sok, általában komolytalan, tingli-tangli „nap" mellett vannak azért igazán komoly, figyelemre méltók is. Említhetném például a nemrégiben ünnepelt Madarak és fák napját. Többünk számára különösen jelentős ez a nap – no meg ugyanúgy az év többi napja is az kell(ene) legyen-, ugyanis véleményem szerint szerencsére elég sokan érezzük kötelességünknek, hogy védjük, óvjuk a körülöttünk lévő természetet, az erdőket, benne a szebbnél szebb, trillázó madarakkal.
Gyerekkoromban egy szép nagy jegenyefa állt az Eötvös utcai udvarban, ahol laktunk, s meseolvasás közben bizony sokszor hallgattam nap mint nap a rajta helyet foglaló vadgalambok búgását. Ez az emlék kitörölhetetlenül beleégett a lelkembe, de jó pár évtizede a galambok mellett a rigók és cinkék azok, akiket ugyancsak a szívembe zártam. Hajnalban ők ébresztenek, én pedig kedvességüket egy szép madáretetővel háláltam meg, mely a nagyon-nagyon öreg körtefa egyik ágán billeg, ősztől tavaszig mindenféle finomságokkal megpakolva. Az eleség mellé a vizet (fagymentes napokon) a fa tövében meghúzódó, csordultig tele esővizes hordó szolgáltatja.
Számomra a Madarak és fák napja tehát folyamatos, nem csupán a napjukon gondolok rájuk kitüntetett figyelemmel . Napjukat egyébként éppen száz éve ünnepeljük, jóllehet, sokan nem is hallottunk róla ez idáig. Manapság azonban az internet, és az okos telefonok világában minden jeles napról azonnal értesülhetünk, így – minő véletlen! – az ugyancsak amerikai eredetű Madarak és fák napjáról is, melyet hazánkban 1902-ben szervezett meg egy ornitológus, nevezetesen Chernel István. Apponyi Albert miniszter pedig körrendeletben írta elő, hogy évente egy napot az iskolákban a tanulók a mezőgazdaságban hasznos madaraknak, illetve azok védelmének szenteljenek. Bízom abban, hogy manapság körrendelet nélkül is sikerül a fenti nemes cél megvalósítása, hiszen valamennyiünk - idősek és fiatalok - érdeke, hogy óvjuk, védjük a környezetünkben lévő, sajnos egyre kevesebb fával szolgáló erdőt, annak összes madarával együtt.
Kenyeres Ilona írása