"Karjában ringat az Erdő" természetvédelmi irodalmi pályázatunk ünnepélyes díjátadójának ad otthont, a Földművelésügyi Minisztérium!
2016-ban mertünk "nagyot" álmodni, és elindítottuk vers-és prózaíró pályázatunkat az ifjúsággal Debrecenből. Az első rendezésünkben 78 helyi általános és középiskola diákjai vettek részt. Az akkori díjátadó ünnepségünket a patinás Nagyerdei Víztoronyban rendeztük meg, ami osztatlan sikert aratott kicsik és nagyok körében egyaránt.
A tavalyi évben az EEF Minisztérium által közölt címlista alapján, közel 4000 általános és középiskolának küldtük el felhívásunkat, amiben kértük a gyerekeket, hogy írják le a természetben tapasztalt élményeiket az irodalom eszközein keresztül versben vagy prózában. Nagyon aktív és tömeges volt a részvétel. A szakmai zsűri elnökségét a Kossuth díjas Röhrig Géza költő, író, színész vezette. Nagyon szép és megható díjátadó ünnepséget rendeztünk ismét itthon Debrecenben, a Nagyerdei Víztoronyban.
Elérkezett az idei évünk, és bővítettük az iskolák körét a határon túli magyar iskolák megkeresésével, és behívásával a pályázatunkba. Bátran kijelentem, hogy ugyanolyan aktívak a "kinti" gyerekek is, mint az itthoniak. Most zajlik a zsűri munkája, értékelik az írásokat.
Az eredmény kihirdetésének méltó helyszínt biztosít a Földművelésügyi Minisztérium, Darányi Ignác díszterme.
Marincsák Ibolya, egyesületi elnök.