Őszi szünet Budapesten és a Dunakanyarban

Három napot (2021.10.22.-24.) töltöttünk a csodaszép színekben pompázó Dunakanyarban. A Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársai segítségével és szakszerű vezetéseivel bejártunk több tanösvényt a Pilisi és Budai hegységekben, valamint feljutottunk a Budai hegység legmagasabb pontjára. Budapesten szenzációs idegenvezetés mellett, végig látogattuk a Palota negyed legérdekesebb épületeit és tudtunk meg olyan történeteket, melyeket csak igazi "kultúrbúvárok" tudhatnak és adhatnak át nekünk! Hálás köszönet Katinak, Dalmának és Ádámnak, akik szívvel-lélekkel segítették csoportunkat. ❤ Köszönöm szépen a részvételeteket és a beküldött fotókat, üdvözlettel: M.Ibolya ❤ 🙂 Fényképek

Nagyerdei emléktúránk 2021.10.09-én a Nagyerdő 232D és 232E jelű erdőrészletei mentén vezettek. Nagyon sok hasznos információhoz és élményhez juthatott az a 40 fő (korlátozott volt a csoport létszáma) Természetbarát, aki velünk tartott. A csodaszép időjárás és a jó társaság hozzájárult a kellemesen eltöltött naphoz melyet, bográcsos étel elfogyasztásával zártunk. Akinek még volt kedve és energiája a túrázáshoz, visszafelé túrázhatott a gyönyörű őszi erdőben. Méltóképpen megünnepeltük közösen, "családiasan" a Nagyerdő Napját! ❤ Köszönjük szépen az aktív részvételt! ❤ 🙂

képek:

2021. szeptember 26-án, egy csodás napot töltött az Egyesületünk természetjáró csoportja a Bükk-fennsíkon! Tartalmas túránk, helyi szakvezetéssel az Olasz-kapui tanösvény és környékbeli látnivalóit tekintette meg. Az Olasz-kapui Tanösvény (Olasz kapu – Fekete-sár-rét – Tar-kő – Őserdő – Káposztáskert-lápa – Körös-bérci-barlang - Fekete-sári erdészház - Olasz-kapu) geológiai, felszínalaktani, botanikai, zoológiai és kultúrtörténeti ismereteket egyaránt nyújtott. Megismerkedhettünk az antropogén eredetű hegyi rétek (Fekete-sár-rét, Zsidó-rét) gazdag karsztforma-kincsével (karsztmezők, karsztvápák, töbörcsoportok), a fennsíkperemi bércek karsztos felszíneivel, gazdag élővilágot rejtő sziklagyepjeivel (Tar-kő), az Őserdő 24 hektár területű montán bükkösével (amelyet 1942-ben nyilvánították védetté), a Nagy-fennsík nyugati felének leghosszabb töbörsoros völgyével (Káposztáskert-lápa) és az ország legmagasabban elhelyezkedő barlangjával: a hegység legidősebb forrásbarlang-nemzedékéhez tartozó Kőrös-barlanggal. Kellemesen elfáradtunk, azonban az az "élménybomba" ami a nap végéig ért folyamatosan bennünket, mindent felejtetett.... Jól esett visszafelé jövet a Szépasszony völgyében, az udvariasan kínált nedűk elfogyasztása. Szuper csapatunknak hatalmas gratuláció, hiszen MINDENKI teljesítette a kitűzött célt! ❤ Köszönöm szépen a részvételt, találkozunk a Nagyerdő Emléktúrán október 9-én! ❤ (ne felejtsük el, hogy regisztrálni kell a programra a létszám miatt) Üdvözlettel: M.Ibolya 🙂

:Képek

2021.10.05-én, tartalmas és hangulatos délutánt töltöttünk a Méliusz Juhász Péter Központi Könyvtárában. Szabó Tünde igazgatóhelyettes asszonnyal beszélgettünk az egyesületünk programjairól, a Nagyerdőhöz kapcsolódó rendezvényeinkről, valamint a nemrég megrendezett országos díjátadó ünnepségünkről. A beszélgetésünk helyszínét berendeztük, "Az erdő álma" című pályázatunk keretében megjelent könyvünk csodaszép fotóival. Programunkban felolvasást tartott a "Hegyek hátán, völgyek ölén" idei felhívásunk debreceni díjazott diákjainak 7 fős csoportja, valamint gyönyörű hárfazenét hallhattunk Oláh Anita előadásában. Köszönöm szépen az aktív részvételt és a Könyvtárnak a bemutatkozási lehetőséget! Marincsák Ibolya 

képek:

"Gyermekek művészeti összefogása a természetért" (sajtóközlemény)

Hatodik alkalommal, szeptember 17-én, pénteken a Magyar Mezőgazdasági Múzeum épületében adták át a „Hegyek hátán, völgyek ölén” természetvédelmi vers- mese- prózaíró és természetfotós pályázat díjait. 2021-ben a járványhelyzet ellenére országosan és határon túlról 932 írás és több, mint 700 fotó került a két szakmai zsűri elé. A zsűri elnöke, Halász Judit Kossuth- és Jászai díjas színművész elmondta: az írásokat olvasva néha úgy érezte, nem is egy tizenéves fiatal írását olvassa, hanem kész íróét.

„Az , hogy a természet ilyen mértékben és ilyen módon kerül egymás mellé a ti gondolkodásotokban, érzelmeitekben, az külön dicséretre és köszönetre méltó” – mondta Halász Judit. Értékelő beszédében külön kiemelte három pályázó: Tomka Dorottya Mária, Dobi Valentina és Rátz Marcell kimagasló teljesítményét.

A Debreceni Nagyerdőért Természetvédelmi és Kulturális Egyesület hagyományt teremtett, amikor hat évvel ezelőtt természetvédelmi irodalmi pályázatot írt ki. Minden évben azt kérik a 6-19 éves fiataloktól, hogy írják le a természetben megélt élményeiket az irodalom eszközeivel versben, prózában és mesében. Idén kísérleti jelleggel természetfotó kategóriát is hirdettek. A beérkezett fotók száma és minősége jóval meghaladta a várakozásokat, ezért a pályázat szervezői úgy döntöttek, hogy a következő évtől a természetfotó is teljes értékű kategóriaként fog szerepelni.

A díjátadó ünnepségre a járványhelyzet miatt idén is az eredeti tervtől eltérő időpontban, múlt pénteken került sor a budapesti Vajdahunyad Várában, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum konferenciatermében, Dalvári Vince Gábor, az Agrárminisztérium főosztályvezetője megnyitó beszédével. „A pandémia, és a digitális oktatás miatt a diákoknak okozott többletmegterhelés ebben az évben is rányomta bélyegét a pályázatra, idén sem tudtuk megközelíteni a pályaművek számában a két évvel ezelőtti csúcsot, de köszönet illeti a pályázókat, hogy ebben a nehéz helyzetben is szakítottak időt és energiát az írásra” – mondta Marincsák Ibolya egyesületi elnök, főszervező.

A beérkezett pályaműveket három korosztályban és összesen 9 kategóriában ismert irodalmárokból álló zsűri bírálta el, melynek elnöke Halász Judit Kossuth- és Jászai díjas színművész, tagjai Balku László, Istenes Tibor, Kozák Mari, Murányi Zita és Szuhay-Havas Marianna voltak. A természetfotókat Barta Gábor elnökletével Kirsch Teréz és Natart István bírálták el.

Valamennyi kategória első hat helyezettjét emlékplakettel, értékes ajándékcsomaggal és festménnyel jutalmazták a szervezők, a 7-12. helyezettek elismerő oklevélben részesültek. Az 1-6 helyezettek esetében az oklevelek a zsűri értékelését, tanácsait is tartalmazzák. A díjazott írások, mint eddig minden évben, természetfotókkal illusztrált és természetvédelmi szakmai anyagokkal kiegészített könyvben is megjelennek – amelyet karácsonyra minden sikeresen díjazott diák kézhez kap. A díjátadót és a kötet megjelenését már negyedik éve támogatja az Agrárminisztérium.

A díjátadó ünnepség műsorvezetője, mint minden évben, ezúttal is Harsányi Levente, a népszerű médiaszemélyiség volt. A jó hangulatról Kőhalmi Ferenc bűvész és Méhes Csaba pantomimművész gondoskodtak. Az Debreceni Nagyerdőért Egyesület hagyományt teremt azzal is, hogy a díjátadókon fellépteti az egyesülettel korábban kapcsolatban álló fiatal művészeket, így idén Buglyó Petrának, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem első éves hallgatójának éneke színesítette a műsort.

Eredmények:

6-9 éves korosztály Vers kategória:

  1. Igar József Péter, mányi Hársfadombi Nyelvoktató Német Nemzetiségi iskola, versének címe: "Barátság"
  2. Szabó Abigél Veronika, Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola, versének címe: "Virágok", Felkészítő tanára: Kocsis Erika

III. Mezei Hanna Írisz, Gyulai Implom József Általános Iskola, versének címe: "Nyári kirándulás", felkészítő tanára: Ökrös Márta

  1. Jost-Kovács Boldizsár, Budapesti Kincskereső Iskola, versének címe: "Nagyerdei tornapálya"
  2. (megosztva) Nagy Viktória, nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, versének címe: "Hegyek-völgyek kincse", felkészítő tanára: Gila Istvánné Telenkó Margit, és

István Zoárd Benett, Porcsalmai Kiss Áron Általános Iskola, versének címe: "Kirándulás", felkészítő tanára: Belényesi Pálma

  1. Takács Dorottya, százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium, Versének címe: „A sánc hegy”, felkészítő tanára: Minárovits Gáborné

6-9 éves korosztály Mese kategória:

  1. Igar József Péter, mányi Hársfadombi Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola, meséjének címe: "Vigyázzatok az erdőre!"
  2. Végh Maja, XIV. Kerületi Németh Imre Általános Iskola, meséjének címe: "Az öregember és a pillangók"

III. (megosztva) István Zoárd Benett, porcsalmai Kiss Áron Általános Iskola, meséjének címe: "Tündérhegy", Felkészítő tanára: Belényesi Pálma, és Bogdány Dusán Imre, orgoványi Dr. Tóth Zoltán Általános Iskola, meséjének címe: "A nyuszi és az őzike"

  1. Pap Lujza, orgoványi Dr. Tóth Zoltán Általános Iskola, meséjének címe: "Mesél az erdő".
  2. Végh Zoé, XIV. Kerületi Németh Imre Általános Iskola, meséjének címe: "A nagy kirándulás"
  3. Dózsa Emese, vörösberényi Általános Iskola, meséjének címe: "A téli álom őrzői", felkészítő tanára: Trázsi Erika

6-9 éves korosztály Természetfotó kategória:

  1. Pásztor Gergő, Kecskeméti Református általános Iskola, fotójának címe: "A levél szélén"

10-14 éves korosztály Vers kategória:

  1. Károlyi Viktória, tatai Vaszary János Általános Iskola , versének címe:"Hegyeken és völgyeken át", felkészítő tanára: Mátay Erika
  2. Smogora Luca, tatai Vaszary János Általános Iskola, versének címe: "Séta az erdőben", felkészítő tanára: Mátay Erika

III. Vincze Zsófia, debreceni Hatvani István Általános Iskola, versének címe: "A vizek hangjai"

  1. Lakó Csenge, őcsényi Perczel Mór Általános Iskola, versének címe:"Álmom fája", felkészítő tanár: Czakóné Bognár Tímea
  2. Szegfű Zalán, pusztazámori Andreetti Károly Általános Iskola, versének címe: "Tarts velünk te is!"
  3. (megosztva) Baktai Ilona Kiara, őcsényi Perczel Mór Általános Iskola, versének címe:"A természet szeretete", felkészítő tanára: Czakóné Bognár Tímea, és

Kovács Boglárka, debreceni Hatvani István Általános Iskola, versének címe: "Az ezerarcú természet", felkészítő tanára: Szathmári Imréné

10-14 éves korosztály Próza kategória:

  1. Vad Dorka, Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája, prózájának címe: "A völgy oltalmában", felkészítő tanára: Jónásné Visnyai Ágnes
  2. Magyarics Amina Emma, komarnói Selye János Gimnázium Szlovákia, prózájának címe: "Illúzió", felkészítő tanára: Dr.Farkas Adiranna

III. Plangár Zsanett, szomódi Íriszkert Általános Iskola, prózájának címe: "Élet a völgyben", felkészítő tanára: Cserpesné Horváth Márta

  1. Kárpáti Gergő Mátyás, bicskei Szent László Általános Iskola, prózájának címe: "Az erdő szíve"felkészítő tanára: Madarász Katalin
  2. Balázs Blanka Margit, kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum (Románia), prózájának címe: "A titkos hegy".
  3. Weinhardt Anna, marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola tanulója, prózájának címe: "A kalandos túra"

10-14 éves korosztály Mese kategória

  1. Dobi Valentina, balmazújvárosi Általános Iskola Kalmár Zoltán tagintézménye, Meséjének címe: "Az elveszett Őzgidalány", felkészítő tanára: Radóczné Bálint Ildikó
  2. Vincze Zsófia, debreceni Hatvani István Általános Iskola, meséjének címe: "Ahol emberek és fák együtt élnek"

III. Hock Maja Vivien, szederkényi Általános Iskola, meséjének címe: "A tölgyfa levele", felkészítő tanára: Hantos Cecília

  1. Maródi Éda Melinda, Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium és Általános Iskolája, meséjének címe: "A nagyravágyó völgy"felkészítő tanára: Dr. Hon-Balla Bernadett
  2. Kelemen Zsófia, mikepércsi Hunyadi János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, meséjének címe: "A macskahere", felkészítő tanára: Szil András Dezső.
  3. Tóth Fanni, Budapest XXII. ker. Kempelen Farkas Gimnázium, meséjének címe: "Füge és a varázskristály"

10-14 éves korosztály Természetfotó kategória:

  1. Füssi-Nagy Csongor , sárospataki II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola, fotójának címe: "Arany tó"

15-19 éves korosztály Vers kategória:

  1. Tomka Dorottya Mária, budapesti Veres Péter Gimnázium, versének címe: "Hónapok"
  2. Kis-Halas Emma Julianna, pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium tanulója. Versének címe: "Csellengő"

III. Papp Nóra Elvira, budapesti II. Rákóczi Ferenc Gimnázium, versének címe: "Tél végén"

  1. Bánffy Boróka, bicskei Szent László Általános Iskola, versének címe: "Országjáró", felkészítő tanára: Madarász Katalin
  2. Lónay-Tóth Bolda, Pécsi Tudományegyetem I. sz. Gyakorló Általános Iskolája, versének címe: "Igazából felnevet"
  3. Gödri Dániel, váci Szakképzési Centrum Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium, versének címe: "Nyáresti tündértánc"

15-19 éves korosztály Próza kategória:

  1. Molnár Vanda, budaőrsi Illyés Gyula Gimnázium és Szakgimnázium, prózájának címe: "Palackposta"
  2. Rátz Marcell Bálint, pápai Petőfi Sándor Gimnázium, prózájának címe: "Nemere"

III. Bódi Tekla Abigél, budapesti Bornemissza Péter Gimnázium, prózájának címe: "Hegyek hátán, völgyek ölén", felkészítő tanára: Pálfy Gyula,

  1. Lengyel Karola, budapesti II. Rákóczi Ferenc Gimnázium, prózájának címe: "Csendtánc (újjászületés)"
  2. (megosztva) Homovics Panna, Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma, prózájának címe: "Vallomás", és

Kuklis Richárd, kecskeméti Kodály Zoltán Ének-Zenei Szakgimnázium, prózájának címe: "A Nagyerdő varázsa"

  1. Balogh Dorka, budapesti Eötvös József Gimnázium, prózájának címe: "Salix", felkészítő tanára: Kriston Attila

15-19 éves korosztály Mese kategória:

  1. Rátz Marcell Bálint, pápai Petőfi Sándor Gimnázium, meséjének címe: "Fönek és Lenek"
  2. Bérczi Dorka, soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium és Kollégium, meséjének címe: "A vihar"

III. Hitz Dorottya, Budapest XVII. Kerületi Balassi Bálint Nyolc Évfolyamos Gimnázium, meséjének címe: "A kavics útja"

  1. Sztebel Judit, váci Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium, meséjének címe: "A boldogság éneke"
  2. Hegedűs Gabriella, kiskunhalasi KRK Szilády Áron Gimnázium és Kollégium, meséjének címe: "A vadkörtefa boldogsága"
  3. Baráth Mónika, sümegi Kisfaludy Sándor Gimnázium, meséjének címe: "Viharos történet"

15-19 éves korosztály Természetfotó kategória:

  1. Stinner Bálint, soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, fotójának címe: "Taxi"