Első alkalommal került megrendezésre a "Könyv Barátja vagyok" hálózat ezen programja, 2024.09.07-én szombaton a Nagytemplom mögötti Emlékkertben. Délelőtt 10:00 - 18:00 között, a hálózat tagjai mutatkoztak be az érdeklődőknek.
A Debreceni Nagyerdőért Egyesület az Agrárminisztérium támogatásával, immáron IX. éve szervezi és bonyolítja az országos és határon túli SZÉPIRODALMI és TERMÉSZETFOTÓS pályázatát 6-19 éves diákoknak, közel 8 ezer általános és középiskola együttműködésével. Ezen pályázati sorozat 2018/19 tanévi kiírásának címe - AZ ERDŐ DALA volt, amelyben MESE kategóriában, a 6-9 éves korcsoportban a miskolci Kossuth Lajos Evangélikus Iskola tanulója Hagyackij Roland azonos című meséje az ELSŐ helyet szerezte meg, amelyet feldolgoztunk erre az alkalomra.
A nyertes mesét Kovácsné Kozma Csilla írta színpadra, Szabó Krisztina rendezte. A projekt színpadi megjelenésben a Kós Károly Művészeti Szakközépiskola diákjai és a Hajdúfesték Kft dolgozói segítettek. A fellépő 12 fős gyerekcsoportot a Katedra Színházi Műhely, a Főnix Diákszínpad és a Debreceni Nagyerdőért Egyesület tagjainak gyermekei alkották. Műsorunkat, Demjén Ferenc "Vigyázz a madárra.." dallal zártuk Bíró Karina - Zeneművészeti Egyetem harmadéves hallgatója - előadásában.
Nagyon szépen köszönjük a bemutatkozási lehetőséget a HÁLÓZATNAK, a gyermekek nevében is, akik megmutathatták tehetségüket a nagyközönségnek, valamint ennek a programnak köszönhetően a hálózat tagjai is jobban megismerhették a másik munkáját, tevékenységi területét. Nagy köszönet Egyesületünk tagjainak, akik a felkészülésünk alatt végig segítették munkánkat és a bemutatkozás napjára, igen jelentős létszámban eljöttek és nagy-nagy szeretettel fogadták a gyerekeket.
Színjátszó csoportunk minden tagját, óriási dicséret illeti, nagyon szépen helytálltak és teljesítettek, gyermeki őszinteséggel és tudással - ahogy, azt megszokhattuk tőlük.
M.Ibolya, egyesületi vezető